MeOut Helps Kárpátalján

A MeOut Helps program keretein belül szervezetünk 44 Acer laptopot juttatott el kárpátaljai tanintézmények számára. Fontosnak tartjuk, hogy a digitalizáció a hátrányos helyzetű gazdasági régiókban is megvalósuljon, emiatt évek óta támogatunk oktatási intézményeket a Kárpát-medencében. A járvány okozta helyzet és az ezzel járó digitális oktatás előtérbe kerülése még inkább felértékeli a megfelelő technikai eszközök meglétét.

A MeOut évek óta támogatja technikai segédeszközökkel a Kárpát-medencei tanintézményeket, idén novemberben pedig öt kárpátaljai tanintézményt kerestünk fel, hogy nagy értékű adományokkal ajándékozzuk meg őket.

“2013 óta építjük többedmagammal a MeOut Associationt, 2015-ben jött az az elhatározás, hogy mi mindenképpen szeretnénk hozzájárulni határon túli, magyarok lakta területek fejlesztéséhez. Korábban többször jártunk már Erdélyben, Muravidéken, Felvidéken, de mégis úgy gondoltuk, hogy Kárpátaljára kell jönnünk, ide kell az erőforrásainkat csoportosítani, mert itt van rá a legnagyobb szükség” –  Így vélekedik Sándor Attila, a MeOut alapító elnöke.

A MeOut 2015 októberében indította el a kárpátaljai adományozási, digitális oktatási-fejlesztési programot, ahol számítástechnikai eszközöket (számítógépek, projektorok, nyomtatók)  juttattunk a kárpátaljai tanintézményeknek. Elsőként Beregrákoson és Szolyván, majd Ungváron, tavaly pedig Beregszászon is támogattuk a tanintézményeket. Az idei év az első, amikor kiemelkedően nagy értékű támogatással érkeztünk, és több iskolát kerestünk fel. Öt tanintézménybe összesen 44 darab, vadonatúj, garanciás, jogtiszta szoftverekkel ellátott notebookot hoztunk, amelynek értéke közel 40 ezer euró.

Mindezt a Közép-Európai Kezdeményezésnek, a magyar külügyminisztérium és a beregszászi konzulátus támogatásának, illetve a MeOut csapatának köszönhetően tudtuk megvalósítani. A Közép-Európai Kezdeményezéshez benyújtott pályázatunkból Magyarországról egyedüliként nyertünk forrást, amit az Acer magyarországi képviseletének, a gyár támogatásával sikerült felhasználnunk, így tudtunk az eredetileg 30 helyett 44 darab számítógépet beszerezni és elvinni a tanintézményekbe.

A kiválasztott iskolák közül néhánnyal már évek óta együttműködik a MeOut, másokat pedig Bocskor Andrea EP-képviselő, illetve a beregszászi külképviselet és Beregszász polgármestere javasolt a támogatásra.

“Amióta ide járunk, örömmel mondhatjuk, hogy barátságok alakultak ki, mi itt jó embereket, egy csodálatos vidéket látunk. Nemcsak magyar, hanem ukrán tanintézményeket is támogatunk. Soha nem politizáltunk, és nem is áll szándékunkban, kizárólag a segítségnyújtás hoz ide bennünket.” – mondta Sándor Attila.

A támogatás eljuttatása során elkísérte csapatunkat Csizmadia Alexandra is, a beregszászi konzulátus gazdasági attaséja is. A Beregszászi 5. Számú Középiskola négy darab számítógépet kapott, míg a Benei Általános Iskola, a Tiszakeresztúri Oktatási-Nevelési Intézmény, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum és az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium tíz-tíz számítógéppel lett gazdagabb.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Donec quam felis, ultricies nec, pellentesque eu, pretium quis, sem.

Nulla consequat massa quis enim. Donec pede justo, fringilla vel, aliquet nec, vulputate eget, arcu. In enim justo, rhoncus ut, imperdiet a, venenatis vitae, justo. Nullam dictum felis eu pede mollis pretium. Integer.

  • Donec posuere vulputate arcu.
  • Phasellus accumsan cursus velit.
  • Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae;
  • Sed aliquam, nisi quis porttitor congue

Read more

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Donec quam felis, ultricies nec, pellentesque eu, pretium quis, sem.

  • Nulla consequat massa quis enim.
  • Donec pede justo, fringilla vel, aliquet nec, vulputate eget, arcu.
  • In enim justo, rhoncus ut, imperdiet a, venenatis vitae, justo.
  • Nullam dictum felis eu pede mollis pretium. Integer tincidunt. Cras dapibus. Vivamus elementum semper nisi.

Aenean vulputate eleifend tellus. Aenean leo ligula, porttitor eu, consequat vitae, eleifend ac, enim.

Read more

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Donec quam felis, ultricies nec, pellentesque eu, pretium quis, sem.

Nulla consequat massa quis enim. Donec pede justo, fringilla vel, aliquet nec, vulputate eget, arcu. In enim justo, rhoncus ut, imperdiet a, venenatis vitae, justo. Nullam dictum felis eu pede mollis pretium. Integer tincidunt. Cras dapibus. Vivamus elementum semper nisi. Aenean vulputate eleifend tellus. Aenean leo ligula, porttitor eu, consequat vitae, eleifend ac, enim.

Read more